Ezt megúsztuk

Október első vasárnapján a korareggeli órákban indultunk útnak Horvátország felé bízva abban, hogy sem az eső, sem a migránsok nem állják utunkat. Nos, a riasztó hírek ellenére menekültekkel szerencsére nem találkoztunk ám az esűfelhők végigkísértek az úton, sőt hűségesen mellettünk is maradtak a négynapos kirándulás során.

Persze a búvárokat mit sem zavarja az eső, mindegy, hogy a víz a levegőben van vagy a mederben, hiszen lételem. A csapat kísérői sem bánkódtak túlságosan, mert egy-egy rövid séta erejéig megkegyelmeztek az égiek, így az esőszünetekben megcsodálhatták a pagi parti villák kertjében gazdagon virágzó leánderbokrokat, a szüret előtt terméstől roskadozó olajfákat. És persze a tengert, mely borús időben is gyönyörű, akár felülnézetből, akár merülés közben csodáljuk. Nézelődés mellett a hivatásos szárazruhásoknak jutott idejük az ebéd és a vacsora elkészítésére is, sőt volt, hogy forralt borral várták a kihűléssel viaskodó búvárokat. Örök hála nekik az életmentésért!

Jómagam, három kezdő társammal együtt életem első hivatalos búvárkalandján vettem részt. A sikeres dorogi vizsga után elméletbeli tudással felvértezve izgalommal teli várakozással és kissé vacogó fogakkal merültem el a nagy kékségben. A dorogi tó iszaptól homályos közege után valóságos csoda tárult a szemünk elé. Szerencsés társaimnak a partközeli víz alatti mező sűrűjében megbújva még csikóhalat is sikerült megpillantaniuk. A hajós merülések során aztán csak kapkodtuk a fejünket – már amennyire lehet kapkodni a víz alatt – a szebbnél szebb, vagy inkább furcsábbnál furcsább élőlények láttán. Színes halrajok cikáztak mellettünk, uv-fényszerő színű férgek integettek hosszú karjaikkal, piros tengeri csillagok, sárga korallok vonzottak közelebbi szemlélődésre, pöttyös vízi csigák, tengeri pókok kandikáltak a szirtfalakon és polipok lődöztek lila tintát a kíváncsiskodókra. Hatalmas élmény volt úszkálni a víz alatti kanyon szűk folyosóján, belopózni egy- egy üregbe, hogy felfedezzük az élűlények szárazföldi halandók számára rejtett világát vagy beledőlni a víz alatti hegytetőről az alattunk tátongó szakadékba.

Ez az a világ, amit nem lehet megunni, mert például a századik merülését ünneplő Járomi Bandi is ugyanolyan lelkes kíváncsisággal uszonyozott új élmények felé, mint a hozzám hasonló kezdő amatőrök. A legprofibbak persze most sem hagyták ki az éjszakai merülést, ahol elmondásuk alapján ismét fantasztikus látnivalókkal ajándékozták meg őket az éjjel aktív tengeri élőlények. A csapat egy része – természetesen már nappal – meglátogatta az amforák híres területét is, majd felfedeztek egy páratlanul szép, új merülő helyet.

Mivel kezdő és haladó vizsgázók is részt vettek a túrán, ezért nem maradhatott el az avatás szertartása. Bevallom, miután a biztosítás megkötésekor Andó Jani gyanúsan huncut mosoly kíséretében célzott az avatásra, ettől a ceremóniától jobban tartottam, mint az egyenlítés sikerétől. Végülis sikeresen teljesítettük a maszkürítés feladatát, túléltük az uszonyverést és megígértük, hogy megfogadjuk a rendkívül hasznos jó tanácsokat a búvársport nagy öregjeitől, így megúsztuk. És megúszták a haladók is, miután megcsinálták a rájuk kiszabott rettenetes feladatot. A vizsga nehézségeinek emléke is elhomályosult a megtalált pálinka lenyelését követően. Azt nem ígérem, hogy Farkas Laci is elfelejtette a búvár bója madzagjával történő szenvedést, de ha mégis a legközelebbi túrán biztos, hogy eszébe juttatja valaki…

Pin It on Pinterest